Szerelmek
Rachel és Jeremy Edwards
Rachel és Jeremy 3 évig alkottak egy párt, ez idő alatt sok hírt lehetett róluk hallani, az esküvő híre is felröppent, ám ebből mégsem lett semmi! Nagyon sokat jelentek meg közösen különböző rendezvényeken! A szerelem 2001-től 2004-ig tartott! Mikor találkoztak, Rachel 23, míg Jeremy 30 éves volt!
Rachel és Simon Brodin
Simon-nal mindössze 2 hónapig tartott Rachel kapcsolata. Vele azután jött össze,hogy Jeremy-vel szakított 2004 januárjában! Ez év március 21-én jelent meg az első hír kettejük kapcsolatáról! Ám június elején már vége is lett az egésznek! Brodin, mikor találkoztak, 39 éves volt! És mindemellett milliomos!
Rachel és Gavin Dein
Rachel és Gavin 2004 nyarán jött össze, és júniusban már együtt is nyaraltak Spanyolorszgában! Megismerkedésükkor Gavin 27 éves volt! A férfi a focival is kapcsolatban áll, hisz apja, David az Arsenal alelnöke! Ám Rachel már vele is szakított!
Rachel és legújabb kedvese
Hannah és Paul
Először 1994-ben találkoztak. Ekkor Hannah 13, míg Paul 17 éves volt! Ezután kerültek össze az S Club 7-ben, 1998-ban. De ekkor még csak barátok voltak, a szerelmi kapcsolatuk csak 2001 áprilisában bontakozott ki! Majd Paul elhagyta az együttest, de a kapcsolatuk továbbra is megmaradt,és tart a mai napig is! Hannah elmondta,hogy ő nem szeretne nagy esküvőt,de gyereket mindenképp akar majd!
Tina és Tommy
Tina és David Schwimmer
Tinának először Fred Durst-tel, majd pedig a Jóbarátokból ismert David Schwimmer-rel (Ross) volt egy futó kapcsolata, afférja. Fred akkor 33, David pedig 37 éves volt. |