Az S Club 7 története
Az S Club 7-t egy BBC televíziós show kedvéért hozták létre, amivel a fiatalabb korosztályt akarták megcélozni, vagyis a 8 és 12 éves közöttieket, továbbá a valamivel idősebb testvéreiket. A meghallgatáson a tánc-, ének- és színészi képességeik miatt választották ki őket, a végső felállás minden tagja rendelkezett már pár éves show business tapasztalattal, noha a legidősebb személy akkor 22 éves volt. Az S Club 7 tagjait tehát az egyedi, jellegzetes vonásaik miatt és a fényképeken látható vonzerejük miatt választották ki, vallotta be Simon Fuller, menedzser. „A lányok nagyszerűek, a fiúk helyesek. De nem szupermodellek.” – mondta a Dallas Morning News-nak 1999 júliusában, nem sokkal az S Club 7 Miamiban amerikai televíziós debütálása előtt. Valamint hozzátette: „Ragyogónak tűnnek, de ők igaziak. Lehet hinni bennük. Nyilvánvalóan nem csúnyák, mivel minden másodpercben fényképezni kell őket. Tehát élvezniük kell az utat.”
Amikor Fuller előállt az S Club 7 ötletével, éppen a ’90-es évekbeli egyik legsikeresebb együttese bomlott fel, a Spice Girls. Összeállította a bandát, és segített nekik, hogy a világ minden táján a ranglisták élére kerüljenek, mielőtt a banda hirtelen kirúgta őt, mondván, hogy majd ők irányítják a saját ügyeiket. Azonban az elért eredmények ellenére is sokan szkeptikusak voltak az új projektjével kapcsolatban, habár a tinédzser-zene-piac uralta mind a brit, mind az amerikai rádiókat. Kevés lány-fiú (vegyes nemű) banda ért el jelentős sikereket az ABBA és az Ace of Base után.
A meghallgatások és próbák sorozata után Fuller végül megállapodott a S Club 7 felállásában. Tina Barrett, a csapat legidősebb tagja 22 éves volt, aki profi táncos volt, és bemutatókon táncolt, mint például a brit Top of the Pops. Paul Cattermole egy igazi show business családból származott, és szerepelt a National Youth Music Theatre-ben. Jon Lee volt a legfiatalabb, aki főszerepet játszott az Oliver! Című musicalben, valamint szerepelt népszerű brit televíziós showk-ban, mint például az Eastenders és a Mill on the Floss. Bradley McIntosh zenészek gyermeke volt, akik szereztek néhány kisebb slágert az 1970-es években a Cool Notes bandával. Jo O'Meara-nak, aki a legtöbb szólót énekli az együttes albumain, már voltak sikerei egy korábbi bandájával. Hannah Spearritt gyerekszínésznőként számos színpadi és televíziós darabban szerepelt, majd csatlakozott a National Youth Music Theatre-höz. Rachel Stevens modellként dolgozott, és a divattal kapcsolatos dolgokat tanult, mielőtt a figyelmét a zenei karrierjére fordította.
Az S Club 7 teljes szórakoztató csomagot akart nyújtani, így a televíziós show, az S Club 7 Maiamiban után, kiadtak albumokat is, amiktől szintén sikert reméltek. A show 1999 áprilisában debütált a BBC1 csatornán. A történet egyszerű: egy barátokból álló csoport különféle feladatokat, munkákat végez egy Miami-i hotelben, majd dalokat adnak elő és táncolnak. A show azonnali siker volt, és első lett a gyerekeknek szóló showk között az évben Angliában. Az együttes első albuma, amelynek dalai elhangzottak a sorozatban, hasonlóan népszerű volt. Az első sláger, ami egyben a sorozat főcímdala volt, a Bring it all back, number one lett, majd pedig dupla-platina Britanniában. Amerikában több mint 300000 példányt adtak el.
A banda gyorsan a tini pop sajtó kedvence lett, és szerepeltek a Top of the Pops magazinban is. Tipikus fotósorozatok készültek róluk, ahol vagy éppen motorbiciklis felszerelésben vannak, vagy manökkent alakítanak, vagy partyn vesznek részt. A tagok elmondták, hogy randevúztak, barátságokat kötöttek, és foglalkoztak a szüleikkel is. A csapat vállalt promóciós munkákat is, például a Cadbury csokoládé, a Quaker Oats gabona és a Woolworth ruházati áruház. Fuller 1999 márciusában elmondta a Dot Music honlapnak, hogy: „A pop zene hírességekről szól, már nem a zenéről, csak az emberek ezt még nem fogták fel. A popsztároknak ikonoknak, példaképeknek kéne lenniük. Az S Club 7 uralkodni fog a pop ipar vége felett, a listákat vezetni fogja.”
A második BBC sorozat az S Club 7 L.A-ben volt, amiben folytatták a sikerek kutatását, miközben sok alkalmi munkát vállaltak azért, hogy ki tudják fizetni a lakbért a tengerparti lakásuknak, amit béreltek. Amíg ez a terv éppen olyan valószínűtlen volt, mint az első, a sorozat megszilárdította a bandának a vezető pop együttesek közötti helyét Britanniában. Az új főcímdal, a Reach második lett a ranglistákon, majd ezt követte a Natural a „7”, második albumukról. A csapat egy újabb megerősítést kapott azzal, hogy elnyerte a British Record Industry Trust (BRIT) Award legjobb új előadójának járó díját 2000-ben.
Azon kívül, hogy több különlegességet is készítettek a BBC tv-vel és a Fox Family Channel-lel, csináltak egy harmadik sorozatot is 2000-20001-ben S Club Go Wild címmel. A korábbi showktól eltérően, ebben a tagok önmagukként jelentek meg, ahogy veszélyeztetett állatfajokról készítettek dokumentumfilmeket. Mindeközben elérték a legnagyobb sikerüket Amreikában, amikor a Never had a dream come true című daluk 2001 elején a ranglisták élén indított. Végül ez a dal lett a banda első amerikai top tizes slágere. Ezek után bejelentették az első élő turnéjukat Angliában, azonban még a kezdete előtt szembe kellett nézniük az első jelentős vitájukkal és a lehetséges kudarcokkal.
2001. március 20-án az S Club 7 három férfitagját letartóztatták, miután megtalálták őket marihuana szívás közben a Trafalgar tér közelében, London központjában. Őrizetbe vették őket, majd a rendőrség megerősítette, hogy csak kis mennyiségben volt a triónál. Hamarosan felmentették őket, és szembe kellett nézniük a médiával. Bocsánatot kértek a rajongóktól. Egy sajtóközleményben ez hangzott el 2001 március 22-én: „Nagyon hülyék voltunk, tudjuk, hogy hibát követtünk el, és nagyon sajnáljuk.”
A banda férfifele ezek után vezette a televíziómegjelenéseknek egy körét, amik az MTV-től a reggeli talksowkig terjedtek, hogy enyhítsék bűntudatukat. Habár a banda elvesztette a Quaker Oats-szal kötött szerződését, más hirdetők támogatták őket. De néhány embert zavart, hogy egy fiatal központú banda ilyen dologba keveredett. David Sinclair a London Times újságírója azt mondta, hogy fontos, hogy a rossz szokásaikat távol tartsák a nyilvánosságtól.
Az S Club 7-nek elkészült az új sorozata és albuma is, és a viták a banda bukásával fenyegettek. 2001 közepén jelent meg a Don’t stop movin című számuk a Sunshine albumukról, ami a harmadik albumuk volt. És úgy tűnt, hogy ez egy csináljuk-vagy-abbahagyjuk pillanat az együttes életében. Paul Cattermole elmondta a New Musical Expressnek egy interjúban, hogy: „A letartóztatásunk az egyetlen dolog, amivel foglalkoztak. Nyilvánvalóan az emberek fel fogják még hozni, és beszélni fognak róla, de mi úgy érezzük, hogy szeretnénk váltani.” Még hozzátette, hogy: „Ez hülyeség volt. Ahogy mondtam, váltani akarunk. Remélhetőleg ez a dal jól fog szerepelni, és sikerül megismertetnünk.”
Szerencsére a Don’t Stop Movin number one lett, és ezzel megszületett a banda legnagyobb sikere. Ezen a sikeren kívül, az együttes pozitív visszajelzéseket kapott az első, 18 állomásos turnérjáról is, ami Angliában volt. A banda alig várta, hogy a brit sikereket Észak-Amerikában is növeljék. Annak ellenére, hogy a tagok az Egyesül Királyságból és Írországból származnak, akárcsak a Steps, Westlife és a Five, Jon Lee azt mondta a Billboard-nak 2001 májusában, hogy: „A helyünk még nem ért véget (Amerikában)…Habár a helyzet javult, kevés brit van ott.”
Saját fordítás!!! |